Idén szeptemberben immár 34. alkalommal rendezték meg a Budapest Borfesztivált, amely évről évre az egyik legjelentősebb boros esemény Magyarországon. A rendezvény négy napja alatt ismét hatalmas tömeg látogatott el a Budai Várba. Több tízezer borkedvelő kóstolta meg a kiállítók kínálatát és élvezte a fesztivál különleges hangulatát. A borászatok mellett rengeteg gasztronómiai élmény, kulturális program és zenei fellépés színesítette a programot.
A több mint 200 kiállító között a legkiválóbb hazai és nemzetközi pincészetek mutatták be boraikat. A fesztivál ismét bizonyította, hogy méltán számít a térség egyik legnagyobb boros eseményének.
Büszkék vagyunk rá, hogy idén is hozzátehettünk a fesztivál sikeréhez:
a legnagyobb mennyiségben molinókat készítettük a rendezvényre,
emellett vinyl, poliészter mesh, roll up, strandzászló és faház dekor is készült
20 évesek lettünk – stílusosan ünnepeltünk!
A Borfesztivál időszaka számunkra más szempontból is emlékezetes volt: idén ünnepeltük 20 éves jubileumunkat! Ennek alkalmából egy szuper partnertalálkozót rendeztünk, amelyet a Sauska borászat közreműködésével tettünk igazán különlegessé.
Köszönjük mindenkinek, aki velünk ünnepelt, és akik évről évre bizalmat szavaznak nekünk. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen nagyszabású rendezvények sikeréhez ismét hozzájárulhatunk, és már alig várjuk a következő Borfesztivált.

































